Szeptember 2., hétfő – a tanévkezdés napja. Nem csak az iskolásoknak, de gyakorlatilag az egész országnak/világnak. Napok óta intenzíven folynak a csapból, a tanszerekkel kapcsolatos hírek, a szükséges iskolai kiegészítők árai, ehhez kapcsolódó akciók, az oktatási reformok és így tovább. 
Engem viszont mindez a legcsekélyebb mértékben érint. Nem vagyok sem diák, sem tanár, sem szülő. Úgyhogy jelenleg én állok a legtávolabb a fent említett információk célcsoportjától. Viszont tömegközlekedek! Naponta buszozok a munkába. Van az a méltán híres, facebookon terjedő kép, amin a kisnyugdíjjas azt mondja: “Megnézem idén melyik napra esik a tanévkezdés és aznap buszozok egy kicsit.” Voltam én is diák – nem is olyan régen – tehát bennem is él még a meggyőződés ennek a mémnek az igazságtartalmáról. Igaz, hogy ez nem kifejzetten erre az első pár napra vonatkozik, de ilyenkor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Meg hát a kontraszt is elég nagy a 11-ig történő alvás, és a hajnali buszon való tömegelés között. A logika azt diktálja ugyan, hogy gondoljak bele: a nyugdíjasok nyáron is indulnak a szokásos kora reggeli útjukra (enélkül ugyanis éhenhalnának mind a nyuggerek, mind a belőlük élő orvosok). Azonban ez a buszozáson alapuló, fiatalok-öregek közötti örökös macskaegér játszma egyik legfontosabb pontja, ami nyilvánvalóan szeptemberben csúcsosodik ki. Úgyhogy feltételezzük, hogy a tanévkezdés az idős hölgyek egyik ünnenapja, mikor is magukra öltik legcsinosabb otthonkájukat és nekiindulnak lökdösődni, beszólogatni, helyet kunyerálni.
Mondom mi van: az SZTK-ba vagy piacra igyekvő öregasszonyok bosszankodnak a szemtelen fiatalság miatt, a tinik mérgelődnek az – álítólag – idősek miatt kialakult levegőhiány miatt. Én pedig állok közöttük. Szinte menetrend-szerűen érkeznek minden reggel a csípős megjegyzések, szúrós tekintetek, aminek én állok a kereszttüzében, mint egy bíró. Bár nem a szó szoros értelmében, hiszen isten óvjon attól, hogy beleszóljak egy ilyen vitába…Még a végén engem átkoznának ki. Magamat viszont gyakran szórakoztatom a döntőbírói szereppel. Mérlegelek, megfigyelem a felek viselkedését, az elveket és döntök. Ma reggel kinek van igaza?
Ez egy örökös harc. Nincs is nagyon megoldás. A gyerekek nem lesznek tömegesen elnézőek és udvariasak – ilyen korban ez kuriózum – és az idősek nem fognak különbusszal menni a piacra. Bár ez annyira nem is rossz ötlet… Mindez hozzátartozik az élet körforgásához. Annyit azért megjegyeznék, hogy nincs annál kedvesebb pillanat, mikor egy megfáradt nyugdíjasnak mosolyogva adom át a helyemet, amely gesztustól ő kivirul és szemmel látható a ráncos arcán, a “mégis vannak figyelmes emberek” arckifejezés. A követelőző és hálátlan embereket továbbra sem kedvelem, akármennyire is fáj a lábuk. Nekik a hely jár, a mosoly nem.
KÉRDÉS: Az miért van, hogy minden évben – mióta az eszemet tudom – a tanévkezdés napján ugyanolyan az időjárás? Feltűnen hűvös, de napos. A levegő friss.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: