A kedd az új hétfő.

Most pedig következzék rövid okfejtésem egy munkahét napjairól. Pontosabban arról, hogy miért nincs igaza Garfield-nak, amikor szapulja a hétfőt.

Induljunk ki abból, hogy az emberlánya klasszikus értelemben viszonyul egy munkás héthez. Értem ez alatt, hogy hétfőtől péntekig bejár a dolgozóba, nem pedig Dél-Afrikában figyeli az ezüsthátú gorillák társadalmi berendezkedését az év 365 napjában. Ezen kívül eltekintek a 2 véglettől, miszerint a) 5-ből 5 nap végigagonizálása, változatlan nullás energia szinttel, hiszen a meló pocsék, és egy percét sem lehet élvezni, illetve b) mániákus, workaholic hozzáállás – ami szintén nem a megszokott eset.  Tehát…

Hétfő. Sztereotíp hozzáállásnak tartom a hétfő mindenekfeletti utálatát. Szerintem külön cég foglalkozik az interneten terjengő kisállatos/kisbabás/kisvirágos képek gyártásval, amelyek capslock-kal hírdetik, hogy a hétfő borzalmas. Ezeket a facebook társadalom unatkozó tagjai előszeretettel biggyesztik üzenőfalukra vasárnap esténként, illetve az ominózus nap reggelén. A hétfő utálata trend. Igazából már a hétvége utolsó óráiban rákészülünk a hetente bekövetkező szellemi halálra azzal, hogy megkezdjük a panaszkodást. Mármint a nagy többség így tesz, mert én nem. Én – speckó – még érzem a hétvégi energiát magamban, amikor beülök az iróasztalom mögé. Még eszebejutnak a szombati csajos összeülés poénjai, amiken vigyoroghatok, még zúg a fülemben a vasárnap esti film soundtrack-je, és  bár szembesülök a heti teendők sokaságával is, mégis kihúzom magam a görgös széken, és frissen vágok bele. A hétfő MÉG energikus.

Kedd. Na, a kedd már nem. Nálam a hét második munkanapjára érkezik meg a “hétfői életérzés”. Még hátra van nagyjából az egész hét, és már az energiaszintem is a béka tompora alatt van. Tudatosul bennem, hogy valójában mennyi feladatom van, hogy milyen sokára van még a péntek délután és, hogy igazságtalanul lassan telnek a napok. (*Erre még a végén visszatérek). Tehát a kedd az új hétfő. A holtpont, amit ha túlélünk, akkor pipálhatjuk a hét legrosszabb napját.

Szerda. Egyértelműen a szerda dél a mentőöv. Logikusan a munkahét fele. Még ezen a napon sem esik jól az ébresztő csipogása utáni tudatraébredés, hogy “szerda van”, viszont a kedd már elmúlt, és már halványan kirajzolódik előttünk a hétvége..  Már-már el is kezdhetjük szervezni a pihentető programjainkat. Persze mindezeket óvatosan, hiszen még a fél hét hátra van, és a teendőkkel is sürögni kell. A szerda este már klasszisokkal jobb érzésekkel érkezik, mint mondjuk ugyanez a napszak hétfőn.

Csütörtök. A csütörtök a kispéntek. Nyilvánvalóan közelebb vagyunk a hétvégéhez, mint a korábbi napokban és ez mindenki hangulatán érződik. Nem is nagyon ragozom tovább a szót.

Péntek. Azt szoktam mondani: A csütörtök kispéntek, a péntek meg nem nap. Persze, hogy nap és ugyanúgy jönni kell dolgozni, de a légkör – kivéve drasztikus esetekben – csillámporos, mindenki felszabadult. A dolgozók szemében ott csillog a péntek esti bulira való várakozás, vagy a hétvégi kirándulás tervei, vagy éppen az édes semmittevés gondolata. Ez pedig kifelé ezerrel sugárzik, így van a péntek remek hatással a kollektív tudatra. Abban pedig megegyezhetünk, hogy a péntek késő délután és a szombat reggel holtversenyben első helyezettek a “hét legkedveltebb időszakai” versenyben.

*Most pedig megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam: egyáltalán nem szeretném siettetni az időt. Ha lenne olyan távirányítóm, mint a Távkapcs c. filmben – és eltekintünk a tanulságtól, miszerint senki ne akarjon olyan eszközt – akkor én csak kedden reggel nyomnám meg a tekerő gombot, és kedd este le is állítanám. Azt vettem észre magamon, hogy a munkanapokat pörgetném ezerrel, de hétvégén mindig beállok azok sorába, akik sóhajtanak: “Megint elment egy hét.” Sőt, mégnagyobb levegőt veszünk, mikor azt mondjuk: “Mindjárt megint Karácsony.” Még nincs öteltem, hogy hogyan küszöbölhetném ki ezt a szubjektív idő problémát.

Egyébként a munkahelyemen már nagyon jól tudják, hogy nálam a kedd a negatív csúcs, úgyhogy aznap reggel rendkívül kíméletesen fogadnak. Pedig jobban belegondolva hétfőtől péntekig minden nap “egyforma”. Ezért kell úgy élni, ahogy a Titanic-os szállóige hírdeti: “Hogy minden nap számítson!” – mert így minden egyes nap “egyformán” jó lesz.