Cindy Crawford edző videokazi.

Minden reggel – készülődés közben – rádiózni szoktam. A kinyilatkoztatásom szempontjából most lényegtelen, hogy melyik állomást hallgatom. Ma pedig leadták AZT a számot (és most ha megfeszülök sem jut eszembe a címe), amit kb. 10 éves korom óta a Cindy Crawford VHS-hez kötök, és csak egy hajszálon múlik, hogy hipnózisba essek és a lábamat kezdjem emelgetni egy szék tövében. Csilliárdszor hallottam már, és nem ez az egyetlen muzsika, amit szoros párhuzamba helyezek az említett fitness kuriózummal. Viszont – kivétel nélkül – minden egyes alkalommal, amikor meghallom: beugranak, azok a korai serdülő éveim, mikor törölközőt terítve a szőnyegre, emelgettem magam Cindy utasításait követve, aki egy adag – háztetőn végzett – fenékgyakorlat után mesterien teleportált a tengerpartra. Én ugyan még mindig ugyanabban a göncben izzadtam a súlyzóként funkcionáló sóval töltött zacskók “alatt”.  Az eredmény persze bámulatos volt, nemúgy a kitartásom, mert saját statisztikáim alapján úgy vélem, hogy évente maximum 1 hetet töltöttem intenzíven a tornázás ezen fajtájával. Ugyanis addigra már csak a zenétől izomlázam alakult ki. Mára már kihevertem ezt az ösztönös reflexet, de még mindig megszűnik a természetes csillogás a szememben, mikor meghallom az ominózus nótát.

Ennyi lenne, amit feltétlenül meg akartam osztani a nagy érdeművel.

(God save the Queen!)